munkafilozófiám

Kiindulópontom: annál jobban vannak az emberek és annál kevésbé lelki betegek, minél jobbak, erőszaktól mentesek és egyenlőségre épülnek a kapcsolataik. Ezért nem kezelem betegként az ügyfeleimet, nem azt keresem, mi a baj a fejükben. Életükkel, környezetükkel és viszonyaikkal foglalkozom. Ha valaki például párkapcsolati problémával fordul hozzám, nem személyiségzavart keresek nála, nem várom el tőle, hogy ne féljen, hanem a párkapcsolatán belüli hatalmi viszonyokra koncentrálok és segítek neki változtatni az élethelyzetén. Hasonló módon, ha nemi erőszak áldozata fordul hozzám segítségért, nem azt fogom neki tanácsolni, hogy lépjen túl a traumán, vagy bocsásson meg az elkövetőjének. Abban segítek neki, hogy újra jól tudja magát érezni a testében és ne az ellene elkövetett visszaélés határozza meg a hétköznapjait. Nem az érzésein kell változtatni, hanem a mindennapjain, olyan környezetben, amely segít neki biztonságban és szabadon kifejezni az érzéseit.  

A pszichológia és a pszichiátria jelenleg uralkodó gondolkodásmódja kórosnak és betegnek diagnosztizálja a bajba került vagy erőszakot elszenvedett embereket. A „pozitív pszichológia” kimondottan azt állítja, hogy érzéseink határozzák meg valóságunkat, és nem az, ami kézzelfoghatóan körülvesz bennünket – mintha azzal tudnánk javítani a helyzetünkön, hogy pozitív gondolatokat küldünk a világnak. Ezért is veszek részt aktívan olyan kezdeményezésekben, amelyek a világot egyenlőségen és közösségi értékeken alapuló hellyé igyekeznek tenni.

Tapasztalatom szerint az emberek nem maguktól lelkibetegek, hanem például a gyermekkori bántalmazás, a társadalmi berendezkedés, az egészségtelen pár-, családi és baráti kapcsolatok, a pornográfia okozta károk, a munkahelyi viszonyok, a nőkkel szembeni hatalmi visszaélések és kizsákmányolásuk, a rasszizmus, a melegeket és leszbikusokat érő erőszak teszik őket azzá.

Megkérdőjelezem a szerelem, család, gyereknevelés, sikeresség, barátság fogalmait körülvévő kliséket, sztereotípiákat, elvárásokat. A kulturális elvárások – egyrészről a szexipar, másrészről az egyházak – különösen nehézzé teszik a szexhez és a saját testünkhöz fűződő viszonyunkat.


Ügyfeleimet empátiával, partnerként kezelem, kerülöm a távolságtartó, fölé- és alárendelt viszonyt. Figyelmemmel és tudásommal igyekszem enyhíteni szenvedésüket, hozzájárulni önismeretükhöz, szolgálni fejlődésüket. Szil Péter szupervíziója mellett folyamatosan fejlesztem magam és módszereimet.